Magyar Demokráciáért Mozgalom

Petíció (350 aláírás)
Home
Aug. 4 - program
Petíció (350 aláírás)
Dr. Horkovics-Kovács János beszéde
Boldvai Levente beszéde
Drábik János beszéde

A helyszínen aláíratott, Sólyom Lászlóhoz címzett petíció szövege

Köztársasági Elnöki Hivatal
Sándor Palota
Tisztelt Dr. Solyóm László köztársasági elnök Úr !

2006. szeptember 17-e óta

úgy a Magyar Köztársaság fővárosában, mint számos vidéki településén

- élve a Magyar Köztársaság Alkotmányában foglalt jogaikkal –

a Magyar Köztársaság Állampolgárai véleményt nyilvánítanak.

Ezen vélemény-nyilvánításokhoz kapcsolódva 2007 júniús 16-án Bécsben a Stephansplatz-on tiltakozunk a magyarországi politikai válság ellen, ezen formában adunk hangot az alábbiakban is megfogalmazott véleményünknek és követeléseinknek.

2006. év végére a Magyar Köztársaság működőképességének végső határára jutott.

A társadalom mély erkölcsi válságba került, a gazdaság katasztrófális helyzetben van.

A Nemzet érdekeitől, a Választók akaratától végleg elszakadt az ország vezetése. A hatalmat gyakorlók nem képesek a mai Magyarország morális és gazdasági állapotának felmérésére.

A nagytőke mérhetetlen mohóságának kiszolgáltatott lakosság már régóta saját teljesítőképességének határain túl próbálja viselni azokat a terheket, amelyeket a felelőtlen, csupán saját érdekköreinek gyarapodását szem előtt tartó kozmopolita kormány és az őt kiszolgáló kalandor „újgazdag” csoport reá rótt.

A tömegek megtévesztésén alapuló, a hazugságra épülő kormányzat, az ország javait elkótyavetyélő gazdaságpolitika, a felelősség alóli kibúvás idegen a demokrácia alapelveitől, tehát nem lehet alkotó eleme a Magyar Köztársaság - mint demokratikus európai állam - működési rendjének.

A nemzet egységét tagadó, az együvé tartozás erkölcsi lehetőségét is gátló, idegen hatalmak érdekeit kiszolgáló politikával nem tesz eleget a kormány az egyetemes emberi jogok normájának sem. Működése során folyamatosan sérti, sőt felszámolással fenyegeti a demokratikus intézményrendszert. Ijesztően körvonalazódik a rendőrállam, a diktatúra képe.

Napjainkra már a magyar társadalom széles rétegei nem tudnak hinni, nem tudnak bízni a Magyar Köztársaság vezetőiben, vezető politikusaiban, az őket elvtelenül kiszolgáló médiumokban.

Mindezeket előre bocsátva - Mi, a nemzet sorsáért felelősséget érző állampolgárok:
Követeljük, hogy a hitelét vesztett, csalással hatalomra jutott, illegitim kormány azonnal mondjon le!

Követeljük, hogy az Országgyűlés oszlassa fel önmagát, minden magát hitelesnek érző országgyűlési képviselő egy új választási törvény kidolgozása után vállalja az újabb, személyes megmérettetést!

Követeljük, hogy alakuljon - korlátozott jogkörrel - független szakértőkből átmeneti kormány!

Követeljük, hogy a társadalom teljes vertikumát reprezentáló Alkotmányozó Nemzetgyűlés alkossa meg a Magyar Köztársaság hiteles, a Szent Korona eszmeiségén alapuló Alkotmányát!

Követeljük, hogy a Köztársasági Elnök vonja vissza a szeptember óta kihirdetett törvényeket, az állampolgárok indokolatlan sarcolását célzó intézkedések életbe léptetését szüntesse meg!

Követeljük, hogy vonják felelősségre mindazokat a vezetőket, akik minden szakértelmet nélkülöző, felelőtlen döntéseikkel, egyes érdekkörök aránytalan előnyökhöz juttatásával, vagy súlyos mulasztásaik okán a jelenlegi állapotba sodorták országunkat!

Követeljük, hogy a szeptember 17-a óta zajló békés vélemény-nyilvánítások során - a rendőrség állományában használatos gyakorlóruhát viselő „ismeretlen” személyek, és „ismeretlen” civil ruhás provokátorok által gerjesztett „erőszakos cselekmények” okán  - őrizetbe vett és koncepciós pereket idéző, statáriális módon elítéltek - a már börtönbüntetésüket töltő POLITIKAI foglyok -  kapjanak amnesztiát, ítéleteiket semmisítsék meg.

Követeljük, hogy a szeptember 17-a óta zajló békés vélemény-nyilvánításokat tudatosan megzavaró, a megzavarások előkészítésében, a diktatúrákat idéző brutális végrehajtásban, a megtorlásban közreműködőket, legyenek azok bármely politikai-, állami-, magánszervezet/cég tagjai/alkalmazottai, legyenek azok bármely fegyveres, vagy nem fegyveres testület tagjai/alkalmazottai, vonják felelősségre, állami/közfunkciót soha ne tölthessenek be!
  Követeljük, a magyar állampolgárság kiterjesztését minden magyarnak, bárhol éljen a világon !

Követeléseink foganatosítása érdekében minden törvényes eszközt igénybe veszünk. Ezért Magyarország működőképességének fenntartása érdekében azt tanácsoljuk a jelenleg még döntési pozícióban lévő vezetőknek, hogy petíciónk tartalmát megfontolás után mielőbb igyekezzenek megvalósítani.
Kérjük Önt, hogy ezen petícióban foglaltak megfontolása után munkájával segítse Magyarország megújulásának lehetőségét!

Bécs, 2007. 06. 16.


"... így készülünk szelíd háborúra, mindig magunkért, soha mások ellen,
sót párolunk és vásznakat szövünk, s míg kisebbítnek, lassan megnövünk!"
Dsida Jenő

Enter supporting content here