Boldvai Levente beszéde

Jó látni azt, hogy ilyen sokan eljöttek Bécsbe erre a találkozásra. Én nem szeretném, ha ez a mai alkalom megmaradna csupán demonstrációnak, saját sorsunkat kezünkbe véve nemzetgyűlést kell alkossunk. Aki demonstrál, az mástól vár segítséget – saját kormányától, a Európai Uniótól, a médiától. De mi sajnos már nagyon jól tudjuk, hogy tőlük semmit sem remélhetünk. Szabadságunkrért magunknak kell küzdenünk. Nézzük csak meg mivé is lett 18 éve az ölünkbe hullott szabadságunk. Nem használtuk ki jól, nem becsültük meg eléggé. És a kapott ajándékról úgy tűnik, most lemondani sem olyan nehéz. Az igazi szabadságot csak a nép maga vívhatja ki és őrizheti meg. És ekkor beszélhetünk majd valódi rendszerváltásról. A mai nap Nagy mre újratemetésének 18. Évfordulója, a kapott szabadságunk kezdetének emblematikus napja. Ez a rendszer nagykorúságának elérésére elbukott. Kívánom, hogy a mai nap az új Magyarország felépítésének első napja is legyen. Remélem mindenki aki itt van, készen áll részt vállalni ebből.

Én most nem gondjainkról szeretnék hozzátok szólni – erről is kell, de ezt meg fogják tenni mások ma helyettem -, hanem feladatainkról ennek az áldatlan állapotnak a feloldása érdekében. A bajok felismerésén már túl vagyunk. Pontosan 300 éve, az ónodi országgyűlés idején is túl voltak őseink a kesergésen, és a helyzetük önerőből történő megoldásán fáradoztak. Megerősítették összefogásukat és erőforrásokat szerveztek harcuk megvívására. Nekünk is ezt kell ma tennünk.

De még mielőtt rátérnék erre a témára, hadd szóljak néhány szót velünk ma még együtt gondolkodni nem képes honfitársainkról. Van néhány ismerősöm nekem is, aki értelmes ember létére homokba dugja a fejét. De a homok idővel szűkös élettérnek bizonyul. Lehet benne élni – kelni, dolgozni, enni, feküdni –, de gondolataikat magas falak közé kell szorítaniuk. Sokan élnek így Magyarországon. Négy évig szellemi karanténba menekülve, majd szűzlányként kilépve a burokból lépre csalva, s újra négy éves álomba ringatva. Mindennemű diktatúra eszményi föld alatt-valója az ilyen.

Az ilyen struccpolgár bajba csak akkor kerül, ha fogyni kezd a feje fölül a homok. Sokszor viszi azt a szél viharos időkben. A friss levegő rövid időre oxigént biztosít a pislákoló tudatnak, melynek illékony produktuma önálló gondolat. Struccemberünk ilyenkor válaszút elé ér: vagy kiegyenesíti nyakát, és emelt fővel kilép álomvilágából, vagy gerincét még jobban meghajtva a mélyebbre került homok után nyúl fejével. Az egyre jobban meghajtott gerinc idővel eredeti formáját pedig már nem nyerheti vissza.

Sok ember van ma Magyarországon, aki a jelenlegi helyzetbe belenyugszik. Mert ez számara kifizetődő. Vagy egyszerüen csak kényelmes. Az önálló vélemény vagy gondolat megfogalmazása bizony fáradsagosabb dolog, mint átvenni a csapból is folyó kormányzati propaganda szólamait.

Nemrég Budapesten jártam és egyik barátommal beszélgettem, aki a kezdeti felháborodás után megbékélt a jelenlegi hatalommal. Miért? Mert a rendszer legalább működik – mondta. Meglepődtem, hogy ilyen válaszra kényszerül egy értelmiségi, de ennél magasabb szinten a mai hatalom mellett nem is lehet kiállni.

De ebben a válaszban rejlik egy nagyon fontos állítás – a rendszer most legalább működik, azaz változás esetén káosz uralkodna el. A kormánynak sikerült ezt a képzetet beletáplálni az emberekbe, akik azt gondolják, hogy a változást akarók az utcai huliganizmuson kívül mást nem tudnak felmutatni. Nem hiába mondta Gyurcsány meg az ősszel, hogy a ribillió helyett az emberek még mindig őt valasztanák.

Mi tehát a feladatunk? Nem elég, ha magunkban beszélgetünk vagy tüntetünk egyetértésben, ha nem gyarapodunk. Mindenki vegye szépen elő ismerőseit a másik oldalról és beszéljen vele az ország helyzetéről. Tudom, nekünk is kellemetlen, de higgyék el, ezekből a beszélgetésekből nem kerülhetünk ki vesztesen. Meg kell tanulnunk feloldani állampolgártársaink önbecsapását. Reméljuk egyszer meg hálásak lesznek érte.

Meg kell döntenünk a kormány káoszelméletét is. Fontos, de nem elég a jelenlegi állapotok ellen tiltakoznunk. Másik feladatunk jövőképünk részletes kidolgozása és kommunikációja. Jövőkép alatt én most nem parlamenti padsorcserére gondolok. Ennyire elrohasztott demokratikus intezményekkel, szájhős ellenzékkel és alkalmatlan alaptörvénnyel ez nem jelenthet megoldást. Be kell fejezni a rendszerváltást. Meg kell tudnunk mutatni és egyszerűen elmagyarázni, hogy milyen alapokra, alkotmányra építendő az ország új berendezkedése. A Szent Korona tanra alapuló történelmi alkotmányra gondolok. De erről a mai nap végén nálam két sokkal kompetensebb vendégünk fog szólni.

Ne feledjük, A düh és az elkeseredettség munkáló erő. Azt kell elérnünk, hogy munkájuk ne minket pusztítson, hanem építsen. A bennünk felhalmozódott feszültség a jó ügy érdekében végzett fáradozáson keresztül erőt adva oldódhat fel. De annak érdekében, hogy mindenki találjon magának feladatot, meg kell szerveződnünk.

Magunk megszervezéséhez pedig miért is választanánk más utat, mint amelynek bevezetését a népképviseletben is szorgalmazzuk? Járjunk elöl jó példával, és mutassunk meg, hogy a Szent Koronából levezethető képviseleti rendszer a mai napig hatékonyan használható véleményeink igazságos megjelenítésére, nagyszámú egyéni akarat egyesítésére. Így egy csapásra mutathatjuk meg a világnak, hogy nem egy idejétmúlt eszmét akarunk az országra ráerőltetni, hanem egy jól működő megoldásunk van a válság rendezésére.

A mi képviseleti rendszerünk alulról építkezik és nem kövesíti meg a vezetési stuktúrákat. Először pár-tízfős sejtekké kell szerveződnünk, melyek választott, a tagok véleményeit hitelesen képviselő, és a tagok a jó ügy szolgálatába állítható erőforrásai felett rendelkező vezetőket választanak ezek a sejtek.

Két dolgot kell itt tisztázni: Azért beszéltem erőforrásokról, mert pusztába kiáltott szavakkal itt már nem lehet eredményt elérni. Ezt bőven megtapasztalhattuk az elmúlt fél év alatt. Erőt kell tudunk felmutatni, melyhez erőforrásokra, minden tag teherviselésére van szükség. A küzdelem eszközök nélkül esélytelen. Mindenki felajánlja amit tud: ő egy héten ennyi és ennyi óra munkát, ilyen és ilyen szaktudása van. A szervezés első stádiumában anyagi forrásokat elegendő közösen megszavazott kezdeményezésekre gyűjteni.

A másik lényeges szervező elem, hogy a sejtek vezetői szavazással bármikor visszahívhatók. Ez az, ami nagyon hiányzik a mai politikai berendezkedésből. Ma egyszer megválasztjuk – egy csalásra bőven lehetőséget kínáló rendszerrel – képviselőinket, akik aztán a demokrácia letiprása árán bebetonozzák magukat a parlamentbe.

Ha sikeresen felépítettük alsó szintű sejtrendszerünket, már foglalkozhatunk erőforrásaink összpontosításával. Sejtjeink vezetői csoportokba szerveződve szintén vezetőket választanak, akik szintén visszahívhatók, de rendelkeznek a sejtek erőforrásainak egy része felett, és így tovább.

Ezt a szervezetet felépítve egyszerre tudjuk erőnket és a lehető legjobban képviselt közös akaratunkat összpontosítani. Egy olyan rendszer jöhet így létre, mely a despoták által bennünk keltett tetterőt hasznosítja, és így szünteti meg végül ezek kiváltó okát.